Versenyképes Járások Program Közbiztonsági program Mátészalkai járásban

Vállaj Község Önkormányzata

 Versenyképes Járások Program

Közbiztonsági program a Mátészalkai járásban – II. ütem

Projektazonosító:                   4034979785

Támogatás összege:                7 005 780 Ft

Támogatás intenzitása:          100%

 

A „Közbiztonsági program a Mátészalkai járásban – II. ütem” megvalósul Magyarország Kormányának a Versenyképes Járások Program keretében biztosított 7 005 780 forint összegű támogatásával.

 

A vidéki Magyarország élhetőségének és népességmegtartásának támogatása, a városok és községek kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítása, valamint a települések közötti térségi együttműködések ösztönzése.

A támogatási kérelemben megfogalmazott fejlesztés célja, hogy a Mátészalkai járás szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve a járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztés támogatásával ösztönözni a térségi és települési együttműködéseket, megteremteni a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg.

Fő kategória:   IV. Településüzemeltetés Közbiztonság fejlesztése

Térfigyelő kamerák létesítése, fejlesztése

A járás összes településének helyzetét egységesen javító, az adott járás lakosságának egészét érintő, olyan, teljes egészében optikai hálózaton megvalósuló közbiztonsági kamerarendszer hálózat kiépítése a program elsődleges célja, amely a térségi és települési együttműködést ösztönző rendszerre alapozva megteremti a párbeszédet a járás települései között annak érdekében, hogy közös céljukat, a közbiztonság növelését és a kábítószer terjesztés felszámolását ezen rendszeren keresztül hatékonyan valósítsák meg.

A tervezett rendszer a BM előírásainak megfelelő technikai megoldásokkal valósul meg és alkalmas a rendőrség informatikai rendszerével együttműködni és további szoftveres fejlesztési lehetőséget nyújtani a kábítószer terjesztés felszámolására.

A projekt tervezett fizikai zárásának időpontja: 2027.06.30.

Sajtóközlemény

 

Széchenyi 2020 Egészségügyi Fejlesztés
Széchenyi 2020 Energetikai Korszerűsítések
Széchenyi 2020 Csapadékvíz Elvezető Fejlesztés
Megszakítás
logo
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.